Petőfiszállás, Pálmonostora és Gátér Községek Körjegyzősége

2012.06.26.

 

Petőfiszállás, Pálmonostora és Gátér Községek Körjegyzősége
- a 3 település önkormányzatainak közös polgármesteri hivatala -


______________________________________________________________________

 

Amint arról már Községünk Tisztelt Lakosai is értesültek, 2011. évben – az azóta is fennálló bizonytalan gazdasági, jogi és társadalmi helyzetben – Jánosniné Gyermán Erzsébet Gátér polgármester asszonyával és Rádiné Gémes Ildikó Pálmonostora polgármester asszonyával együtt közösen felmérve településeink lehetőségeit és korlátait,- azt a javaslatot tettük községeink képviselő-testületei felé, hogy körjegyzőséget hozzunk létre.

 

Ezen döntésünk meghozatalakor az a cél vezérelt minket elsődlegesen, hogy községeink minél tovább megőrizzék önállóságukat, önálló döntési jogukat valamint nagyban befolyásolta elképzeléseinket és ösztönző volt a képviselő-testületek számára is, hogy az állami költségvetés többlettámogatást biztosít azon önkormányzatoknak, amelyek körjegyzőségben látják el feladataikat.

 

A három község képviselő-testületeinek közös döntése értelmében 2011. december 31-ével megszűnt mindhárom település Polgármesteri Hivatala és 2012. január 1-től Petőfiszállás, Pálmonostora és Gátér községek Körjegyzőségi Hivatalaiként kezdték meg működésüket, melynek székhelye Petőfiszállás.

 

Mit is jelent a körjegyzőség ?

 

A körjegyzőséget az egyes önkormányzati és államigazgatási feladatok közös ellátását szolgáló legátfogóbb igazgatási társulásnak tekinthetjük. A körjegyzőség legegyszerűbben úgy határozató meg, hogy a három település közös polgármesteri hivatala.

 

Községünk lakosainak ügyeik intézése szempontjából semmilyen nemű változást nem jelent a körjegyzőség létrehozása.

 

Továbbra is a Kossuth u. 6. szám alatt található Hivatali épületben állok én magam és kollégáim is szíves rendelkezésükre bármilyen szociális, pénzügyi illetve egyéb személyes ügyek intézésére jönnek.

 

A körjegyzőség dolgozóinak feladata – a korábbi polgármesteri hivatal dolgozóinak feladataival megegyezően – a település képviselő-testületi döntéseinek előkészítése, végrehajtása, hatósági feladatok ellátása, önkormányzat pályázatok összeállítása, az önkormányzat pénzügyi-gazdasági döntéseinek előkészítése, helyi adókkal, gépjárműadóval kapcsolatos adóztatási feladatok.

 

Azt fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a három önkormányzat költségvetése, adóbevétele teljesen elkülönül egymástól, önálló bankszámlákkal és költségvetéssel rendelkeznek.

 

A körjegyzőségi létforma létjogosultságát mutatja egyrészről az, hogy a mai jogszabályi feltételek mellett előreláthatólag rövidesen megszüntették volna – lakosságszámunkra tekintettel – önállóságunkat másrészről az önkormányzatunk működése, községünk fejlődése szempontjából fontos szempont, hogy minél gazdaságosabban, olcsóbban oldjuk meg kötelező önkormányzati feladatainkat.

 

Amennyiben kérdésük, észrevételük van a Körjegyzőségi Hivatallal kapcsolatban úgy állunk Toldi Zsolt körjegyző úrral együtt szíves rendelkezésükre.

 

Szász János
polgármester

 

   *                    *                     *

« Visszalépés

Ma 2017.07.24.
Kinga, Kincső napja van.

Fontos információk:

Népszavazás

2016 október 2.

 

>>A 2016 október 2-ai népszavazáshoz kapcsolódó tájékoztatót és dokumentumokat ovashat ide kattintva.>>

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

© 2011 Petőfiszállás Községi Önkormányzat