Nemzeti Összetartozás Napja

2017.06.19.

A Nemzeti Összetartozás Napja

 

1920. június 4-én Trianonban írták alá az I. világháborút lezáró békeszerződést, mely Magyarországra nézve igen súlyos feltételeket rótt. Elcsatolták az ország 2/3-ad részét: Kárpátalját, Felvidéket, Erdélyt, a Bácskát és a Bánátot, 3 millió magyar került a határokon túlra.

 

 2010-ben a XLV. számú törvénnyel június 4-t a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánították. Az Országgyűlés a törvény elfogadásával kimondta: „a több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme”.
A Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából iskolánk felső tagozatos tanulóival és osztályfőnökeikkel együtt kilátogattunk pálosszentkúti kegyhelyünkre, ahol Csaba atya szentmisét mutatott be a határainkon túl élő magyarokért. Ezután tiszteletünk jeléül koszorút helyeztünk el a templomkertben a kopjafánál, majd közösen elmondtuk a Himnuszt. Gyalogtúrával érkeztünk vissza az iskolába.


Rádi Györgyi
intézményvezető

 

« Visszalépés

Ma 2017.11.24.
Emma napja van.

Fontos információk:

Népszavazás

2016 október 2.

 

>>A 2016 október 2-ai népszavazáshoz kapcsolódó tájékoztatót és dokumentumokat ovashat ide kattintva.>>

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

Helyi vállalkozók:

Dr. Pozsár Miklós állatorvos

Dr. Tóth Zsolt Olivér háziorvos

GAZDA-TEJ SZÖVETKEZET PETŐFISZÁLLÁS

Kis István

bútorasztalos-bútorrestaurátor

Kis László - gépi munkák

Komfort Style KFT

Mobil Petrol

PETŐFI PRESSZÓ Kávézó és Szomjoltó

Pince Bár Petőfiszállás

Szabó Tüzép Gazdabolt Petőfiszállás

SZENTKÚTI ABC,

Goods Market

Szentkúti Patika

© 2011 Petőfiszállás Községi Önkormányzat