Pálos Települések Találkozója

2017.06.14.

Pálos Települések Találkozója

 
2017. június 10-én rendezték meg a Pálos Települések VI. Találkozóját, melyen Petőfiszállás küldöttsége is részt vett. Ezúttal Nagyvázsony adott otthont a minden évben megrendezésre kerülő találkozónak. A programok reggel szentmisével kezdődtek a Pálos romoknál, melyet Csóka János tartományfőnök celebrált, majd a falu rendezvényházában folytatódott a program ünnepi beszédekkel. A rendezvény díszvendége Fülöp Attila az Emberi Erőforrások Minisztériumának Nemzetiségi és Civil kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, aki szintén egy rövid beszéddel köszöntötte a jelenlevőket. A „Vándorzászlót” Pécs küldöttsége vehette át, így jövőre ők rendezik meg a találkozót. A délután folyamán a résztvevők megismerhették Nagyvázsony település nevezetességeit és kulturális életét. A szervezők színes programokat állítottak össze, mely során a Nagyvázsonyi Várat, Tájházat, Postamúzeumot tekintették meg a vendégek, de  lovaskocsizás is szerepelt a programban.​ A települések küldöttségei elismerésüket és köszönetüket fejezték ki a szervezőknek a színvonalas rendezvényért.

 

A cikket és a képeket Nagy Tímeának köszönhetjük.

 

« Visszalépés

Ma 2017.11.25.
Katalin, Katinka napja van.

Fontos információk:

Népszavazás

2016 október 2.

 

>>A 2016 október 2-ai népszavazáshoz kapcsolódó tájékoztatót és dokumentumokat ovashat ide kattintva.>>

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

Helyi vállalkozók:

Dr. Pozsár Miklós állatorvos

Dr. Tóth Zsolt Olivér háziorvos

GAZDA-TEJ SZÖVETKEZET PETŐFISZÁLLÁS

Kis István

bútorasztalos-bútorrestaurátor

Kis László - gépi munkák

Komfort Style KFT

Mobil Petrol

PETŐFI PRESSZÓ Kávézó és Szomjoltó

Pince Bár Petőfiszállás

Szabó Tüzép Gazdabolt Petőfiszállás

SZENTKÚTI ABC,

Goods Market

Szentkúti Patika

© 2011 Petőfiszállás Községi Önkormányzat