„Bács-kiskun a mi megyénk” kiállítás Kecskeméten

2016.07.13.

„Bács-kiskun a mi megyénk” kiállítás Kecskeméten"

 

„Bács-Kiskun a mi megyénk” rendezvénysorozat alkalmával 2016. július 8-án, pénteken a Kiskunfélegyházi járásról tudhattak meg érdekességeket Kecskemét lakói. Jelen voltak és beszédet mondott többek közt a Kiskunfélegyháza, Bugac, Gátér és Petőfiszállás polgármestere, akik kiemelték az értékeink gyűjtésének fontosságát, melyek segítenek a mindennapok leküzdésében.
A megnyitó ünnepségen Szász János településünk polgármestere mellett rövid köszöntőt mondott Puskás Antal Pálosszentkút plébánosa, majd áldást kért az összefogásra buzdító rendezvényre és résztvevőire.
Helyi vállalkozók termékei és kézművesek munkái által mutatkozott be Petőfiszállás a kiállításon. A rendezvényre kilátogatók megkóstolhatták a Nasztej Kft. munkatársai által sütött többféle kenyérlángost, a Kiss Torma Kft. termékeit és a Pálosszentkút Kegyhely által felajánlott a Pálos misebort. A kiállítás Kis István bútorasztalos-bútorrestaurátor antik bútoraiból, Kovács Imre fanyúvasztó és Laczó Ágnes fából készült munkáiból, Jójárt Rozália népi iparművész szalma és csuhé figuráiból, valamint a Pálos Kegyhely bemutató anyagából került összeállításra. Továbbá Bakos Botond méhész, a Nasztej Kft., és a Petőfiszállási Önkormányzat is ajánlott fel bemutatóanyagot. A Petőfiszálláson újonnan megalakult Értéktár Bizottság tagjai végezték a kiállítási anyag összegyűjtését, és képviselték a települést a rendezvényen.
Az egész napos programon lehetőség volt arra, hogy a járás települései építhessék egymással a kapcsolatot a jövőbeli együttműködés érdekében, valamint megmutathassák a térség értékeit a kecskemétieknek.
Köszönjük minden közreműködőnek, aki felajánlásával, munkájával, részvételével segítette a rendezvényen való bemutatkozást.

 

 

« Visszalépés

Ma 2017.06.23.
Zoltán napja van.

Fontos információk:

Népszavazás

2016 október 2.

 

>>A 2016 október 2-ai népszavazáshoz kapcsolódó tájékoztatót és dokumentumokat ovashat ide kattintva.>>

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

© 2011 Petőfiszállás Községi Önkormányzat