Házaspárok lelkigyakorlata 2016-ban

2016.06.14.

Házaspárok lelkigyakorlata 2016-ban


Az idei évben 2016. június 10 és 12 között került megrendezésre a Házaspárok lelkigyakorlata Petőfiszállás-Pálosszentkúton. A Plébánia közel 10 éve minden évben várja a házaspárokat, családokat egy élménygazdag hétvégére, ahol a párok elmélyíthetik és megerősíthetik kapcsolatukat, a gyerekek pedig kikapcsolódhatnak, játékos programokon vehetnek részt. A hétköznapokból való kiszakadás lehetőséget biztosít, hogy a házaspárok egymásra figyelhessenek, és lelkileg feltöltődhessenek. Az eseményen az idei évben is Bíró László püspök Úr tartotta az előadásokat, melyeknek fő témája természetesen a család volt. 2016 az irgalmasság éve, így ez az aktualitás is felfedezhető volt az előadások mondanivalójában, üzenetében, összefüggésben a házassággal.
A rendezvényen 32 házaspár és közel 60 gyerek vett részt. A szállást a pálosszentkúti zarándokház mellett családok biztosították a résztvevőknek. Az előadások ideje alatt a gyerekeknek külön programokat biztosítottak a szervezők az Óvodában, a Faluházban valamint a játszótéren. A szervezési és lebonyolítási munkákban segítséget nyújtottak a Csicsergő Óvoda és a Petőfi Sándor Általános Iskola dolgozói, helyi lakosok, valamint középiskolás tanulók.


A cikket Nagy Tímeának ezúton is köszönjük!

 

« Visszalépés

Ma 2017.09.20.
Friderika napja van.

Fontos információk:

Népszavazás

2016 október 2.

 

>>A 2016 október 2-ai népszavazáshoz kapcsolódó tájékoztatót és dokumentumokat ovashat ide kattintva.>>

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

© 2011 Petőfiszállás Községi Önkormányzat