BOGÁCSI TÁBOROZÁS (2013. augusztus 5-től 9-ig)

2013.11.03.

 
 

BOGÁCSI TÁBOROZÁS

(2013. augusztus 5-től 9-ig)


A nyár folyamán iskolánk hittanos tanulói táborozáson vehettek részt Bogácson. A nyár elején pályázatot készítettünk a Nemzeti Tehetség Program keretében. A NTP-IKT-MPA- 12002 jelű pályázatunkat megfelelőnek tartották és 700.000 Ft összegű támogatást kaptunk a tehetséggondozó táborunk lebonyolításához. Erről az ősz folyamán értesítették intézményünket. A többi költséget a Plébánia és egyéni adományozók biztosították.
A táborunk helyszíne Bogácson volt a Szent Márton Diáktanyán. Innen minden nap kirándultunk valahová. Első napunkat a hosszú buszos utazás után a híres bogácsi fürdőben töltöttük. Később megismertük Eger nevezetességeit: a várat, a csillagvizsgálót, a székesegyházat. Jártunk a matyók földjén, Mezőkövesden is. Ellátogattunk Lillafüredre a Szent István Barlanghoz, majd kisvasúttal utaztunk a diósgyőri várhoz. Mindennap volt reggeli torna délutáni játék, műveltségi vetélkedő, őrangyalkázás és esti záró beszélgetés, közös imádság.
Mindig finom ételekkel vártak bennünket: a reggelit és vacsorát helyben készítették el a segítő tanárok és szülők, ebédet pedig vendéglőkben kaptunk.
Táborunk címe: Néri Szent Fülöp nyomában- azaz: Legyetek jók, mert tudtok. Úgy érezzük sikerült táborunk mottóját megvalósítani. A sok-sok élmény megszerzése közben megtanultuk egymást a jóra segíteni. Köszönet mindenkinek a sok sok-sok segítségért, melyet a tábor megvalósításához kaptunk.

« Visszalépés

Ma 2017.11.25.
Katalin, Katinka napja van.

Fontos információk:

Népszavazás

2016 október 2.

 

>>A 2016 október 2-ai népszavazáshoz kapcsolódó tájékoztatót és dokumentumokat ovashat ide kattintva.>>

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

Helyi vállalkozók:

Dr. Pozsár Miklós állatorvos

Dr. Tóth Zsolt Olivér háziorvos

GAZDA-TEJ SZÖVETKEZET PETŐFISZÁLLÁS

Kis István

bútorasztalos-bútorrestaurátor

Kis László - gépi munkák

Komfort Style KFT

Mobil Petrol

PETŐFI PRESSZÓ Kávézó és Szomjoltó

Pince Bár Petőfiszállás

Szabó Tüzép Gazdabolt Petőfiszállás

SZENTKÚTI ABC,

Goods Market

Szentkúti Patika

© 2011 Petőfiszállás Községi Önkormányzat