Településünk

 Kedves Látogató!

 

Szász János polgármesterPetőfiszállás Község Önkormányzata és valamennyi lakója nevében tisztelettel köszöntöm Önt, aki megtisztelte községünket érdeklődésével.
Örülök, hogy megtalált bennünket a világ internetes hálóján, ahol megismerheti településünket.


Megtiszteltetés számomra, hogy a 2010. október 3-i önkormányzati választások alkalmával - NEMZETI FÓRUM-FIDESZ-KDNP jelöltként - Petőfiszállás Lakosai megválasztottak a Szentkúti Kegyhelynek is helyet adó alföldi település polgármesterévé, és minden erőmmel azon dolgozom a képviselő-testület tagjaival, a civil szervezetekkel és az intézményekkel összefogva, hogy megszolgáljam ezen bizalmat és a község fejlődését segítsem.

 

Többek között két cél vezérelt abban, hogy honlapunkat elindítsuk:
egyrészről, hogy az ide látogató vendégeink megismerhessék Petőfiszállás történetét, magát a települést, rendezvényeinket. Másrészről helyi lakosainkat folyamatosan szeretnénk tájékoztatni a községben zajló eseményekről, a képviselő- testület munkájáról és a legfontosabb hírekről.

 

A község szorgalmas lakóinak közösségi munkájával napról napra szépítjük lakókörnyezetünket, ápoljuk őseink hagyományait, emlékét.

 

Legfontosabb teendőinket „A mi falunk, a mi jövőnk!” elv vezérli

 

  1. Munkahelyteremtés, hogy elősegítsük a családok megélhetési lehetőségeit.
  2. Fiatalok letelepedésének támogatása, hogy megállítsuk az elvándorlást.
  3. Főiskolás, egyetemista tanulók segítése.
  4. Közintézmények fenntartása, fejlesztése.
  5. Petőfiszállási családban született gyermekek egyszeri támogatása.
  6. A tanyavédelmi program keretében hatékony védelmi rendszer kialakítása, az idős gondozás hatékonyságának növelése.
  7. Az utak (főként a földutak) javítása, karbantartása.
  8. Kulturális rendezvényekkel az idegenforgalom növelése.
  9. Az egyházi értékek megbecsülése, és látnivalók körében való ismertetése.
  10. A mezőgazdaságban dolgozók, növénytermesztők és állattenyésztők, vállalkozók támogatása.
  11. A civil szervezetek munkájának támogatása, a sportélet fellendítése, a rendőrségi munka segítése.
  12. Az Önkormányzat és a lakosság közötti személyes kapcsolatok erősítése, a jó viszony kialakítása.

A feladatok megvalósításához őszinte hitre, közös összefogásra van szükségünk.

 

Remélem, hogy web-oldalunkon történt barangolásukat követően felkeltettük Önökben az érdeklődést, hogy egyszer személyesen is meglátogatják Petőfiszállást.
Szeretettel várunk minden kedves érdeklődőt.

 

Tisztelettel:                                                                       Szász János
                                                                                             polgármester

Ma 2016.09.26.
Jusztina napja van.

Fontos információk:

Népszavazás

2016 október 2.

 

>>A 2016 október 2-ai népszavazáshoz kapcsolódó tájékoztatót és dokumentumokat ovashat ide kattintva.>>

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

© 2011 Petőfiszállás Községi Önkormányzat